Nem éppen a gyermeknevelést céloztam meg mostani témámban, viszont kérdés mennyire kell elfogadónak lenni?
Sok helyen megengedett a kutyabarát üzlet és étterem. Sőt már a hotelek is fogadnak kutyusokkal érkező vendégeket. Többször látom ruha üzletekben, hogy a gazdit elkíséri szeretett ölebe. Természetesen szájkosár nélkül. A nagytestű állat a ruhák között sétálgat és én kerülgetem, mert igen vannak akik félnek a kutyáktól. Mellesleg nem hiszem, hogy a házi kedvenc éppen arra vágyik, hogy üzletekben mászkáljon.
Ami mindenen túl tett részemről, hogy a hétvégén moziban voltam, ahol egy nagyobb kutya szintén érdeklődést mutatott a film iránt gazdija szerint. Két óra sötétben, hangos effektekkel, amikor már szilveszteri durrogtatás miatt is felháborodnak a kutyabarátok. Azt gondolom, hogy egy felelős gazdi parkokba vagy kirándulni viszi négylábú kedvencét. Azok a kutyatartók akik boltokba, üzletközpontokba járnak állataikkal kevesen vannak és mégis elvárják tőlem, hogy alkalmazkodjam hozzájuk és fogadjam el nézeteiket. Főleg úgy, hogy az állatnak nem ez az élettere. Ezek a gazdik a munkahelyre is együtt mennek szeretett kedvenceikkel? Meddig mehetünk el ezen a téren? Aranyos a kutya és az ember leghűségesebb barátja. Mégis azt gondolom, hogy a kutyatartóknak tiszteletben kellene tartani a többséget. Lehet mondani, hogy ne menjek be olyan helyre ahol ez megengedett. Szerintem ez olyan mint Budapesten a bicikli út, hogy nagyon kevesen használják. De ha kimutatom nemtetszésemet mondjuk egy mozi film nézése közben, akkor azt mondják nem szeretem az állatokat. Pedig csak az van, hogy mindennek megvan a helye.
Mindenki eldöntheti egyetért velem vagy sem.