Neveljetek következetesen, de szeretettel rovatatomban a bölcsődei beszoktatásról osztom meg tapasztalataimat. Ez a folyamat két hétig tart ideális esetben, fokozatos és a szülő segítségével történik. A gyermeknek azért jó mert a szülő támogatásával ismerheti meg az új helyzetet. A szülőnek azért, mert betekintést nyerhet a bölcsődei életbe. A kisgyermeknevelőnek pedig az a segítség, hogy közvetlenül a szülőtől kap információt a gyermekről.

    Az első nap egy óra ismerkedéssel telik. Na itt megállnék és ezt nagyon fontosnak tartom! Belép a gyermeketek egy szobába ahol rengeteg új dologgal találkozik. Hangosan játszó apróságok fogadják, lehet sír is valaki mert éppen ő is beszoktatást éli át és hiányzik neki az anyukája. Aztán kb. öt felnőtt mutatkozik be és kérdez valamit. Valószínű, hogy megijed a gyermeketek és az öletekbe fog kéretőzni. Na ilyenkor ne ne az legyen a reakciód, hogy azt mondod:

 -Menjél játszani a gyerekekkel! Üljél a néni ölébe!

   Miért menne a picurka? Azt sem tudja igazán hol van, mert hiába beszélted meg vele mi fog történni. Ez számára egy ismeretlen új helyzet. Ezt csak lassan és fokozatosan lehet elfogadtatni a gyerekekkel. Fogadd el amit a nevelő mond, mert nincs tapasztalatod és csak segíteni szeretne, hogy minél könnyebben alakuljon számotokra a  beszoktatás. Ne hasonlítsd össze s a szomszéd gyerekével a sajátodat, mert mindenki másként éli meg az új helyzet elfogadását.Még a testvérek is különbözően reagálnak.  Gondold magad az ő helyzetébe, új munkahelyre érkezel, az első hetekben még enni sem mersz a kollégák előtt mert ismeretlen minden. Idő kell, hogy magabiztosan tudj mozogni.

   A másik sokat hallott mondat a szülők részéről:

      -Nem kell beszoktatni, mert úgy eljátszik a játszótéren is! Én csak a padon ülök nem is foglalkozik velem, mintha ott sem lennék.

  Igen, a padon ülsz de ott vagy! Itt meg nem leszel ott számára. Mikor megszűnik a játék varázsa és rádöbben a gyermek, hogy mi történik vele akkor fog sírni utánad. Ezért nem szabad siettetni a beszoktatást, még akkor sem ha megy vagy győződve, hogy a te gyermeked bárkivel elvan. Más amikor az anya vagy a számára ismert személy a közelében tartózkodik. 

   Számomra a legelszomorítóbb amikor azt hallom az anyukáktól, hogy azért adom be a gyermekemet bölcsődébe mert én már kevés vagyok neki. Ezt miből lehet lemérni? Ha például nyolc hónapos a picike akkor azt honnan lehet tudni? Sajnos pályafutásom nem egyszer találkoztam ezzel a mondattal. Erre a korosztályra még az egymás mellett játszás jellemző, miért lennél kevés? Hidd el, olyan gyorsan elrepülnek az évek és felnőnek a gyerek, hogy ezekre a pillanatokra nem lehet azt mondani, hogy kevés vagyok!