Napjaink játszótereit össze sem lehet hasonlítani 70-80-as években használtakkal. Akik akkor voltak gyerekek mégis szívesen emlékeznek a kopott mászókára, a félig leszakadt hintára és a hiányos gyepre. Napközben a gyerekek birtokolták, este pedig a fiatalok találka helye volt. Leülni szigorúan csak a padok támláira lehetett, mert az volt a menő. Mindig volt miről beszélgetni, a jó hangulat és nevetés betöltötte a teret.
A mai szigorú szabályok szerint épített közösségi terek, nagyon népszerűek. A jó játszótéren minden korosztály talál megfelelő játékot. Fontos szempont, hogy árnyékos legyen, tiszta és biztonságos illetve bekerített. A szülők szeretik ha minden része jól belátható a területnek. Az ivókút is elengedhetetlen, főleg a nyári időszakban. A gyermek testi és szociális fejlődésének fontos pillére. Játék közben fejlődnek a képességei és környezetét is megismeri. Találkozhatnak gyermektársakkal és a közös játék során megtanulhatják, miként működjenek együtt és az eszközök megosztását is gyakorolhatják. A jó játszóterek rengeteg lehetőséget fejlesztenek:-egyensúly, kapaszkodás, szem-kéz és szem- láb koordináció, erősíti az izmokat, az idegrendszer érésére is kedvezően hat.
A terek közösségi helyszínekké is válnak, a szülők beszélgethetnek miközben a gyerekek játszanak. Rengeteg személyiséget figyelhetünk meg. Van aki szabadon engedi a gyermekét, aztán a figyelő és aki folyamatosan beavatkozik, illetve irányítja a gyermeke játékát. Legvégére hagytam a mobilozó szülőket, mert ilyen is van.
A játszótér tehát nem csak a játékról szól, hanem a gyermek fejlődésében is meghatározó szerepe van.